Ez az oldal egy régi szerelem megvalósulása. Gyermekkoromtól fogva jógázom és meditálok, szenvedélyem az ájurvéda, mindemellett pedig imádok jókat főzni és enni. Évek óta gyűjtögetem egyszerű, könnyen elkészíthető, jógiknak és meditálóknak való szattvikus ételek receptjeit. Kétszer is nekifutottam már, hogy egy szakácskönyvet összeállítsak, de valahol félúton mindig megakadt a folyamat. Az ájurvédáról, jógáról, meditációról és egyéb védikus dolgokról rengeteget írtam az online és az offline médiában egyaránt, és az évek folyamán hatalmas mennyiségű anyagom gyűlt össze, ami messze kinőtte egy könyv kereteit. Hónapok óta érlelődik bennem a vágy, hogy ezeket az anyagokat megosszam a világgal, és úgy gondoltam, indítok egy blogot, amiben megosztom a tapasztalataimat, ám ahogy kezdtem összerakni az anyagokat, a blog csinos honlappá terebélyesedett – így született meg az „Egy jógi konyhája”.

Sokkal többet fogtok találni ezen az oldalon a puszta recepteknél. Tudást és szemléletet szeretnék mindenekelőtt átadni, aminek birtokában ti is elkészíthetitek a kedvenc ételeiteket olyan módon, hogy az a testetekben, a lelketekben egyaránt egészséget, harmóniát és boldogságot teremtsen. Emellett persze inspirálni is szeretnélek titeket arra, hogy próbáljátok ki ezeket az étel- és életrecepteket, őszintén remélem, hogy hasznotokra válik mindaz, amit itt találtok!

Amit rólam tudni kell

A 80-as évek végén, szinte gyermekfejjel döntöttem úgy, hogy vegetáriánus leszek. Nem volt rá más okom, mint hogy nem kívántam a húst, egyszerűen nem ment le. Ehhez az érzéshez társultak az évek során etikai, spirituális és környezetvédelmi megfontolások, de a döntés egyszerűen egy mély belső érzésből született, ami egészen kora gyermekkoromtól ott volt bennem, és volt egy pont, amikor 14 évesen végül kimondtam, nem akarok több húst enni. A család és a környezetem először megrémült: Mi lesz ezzel a gyerekkel, mondták, majd nem fog megnőni (183 cm vagyok) és visszamarad az értelmi fejlődésben (4 diplomám van). Aztán édesanyám elkezdett utánaolvasni a témának (dr. Oláh Andor Reformkonyha című műve volt akkor az elérhető legjobb irodalom), és, láss csodát, fél évre rá az egész családom áttért a húsmentes életmódra. Mindenkinek volt valami olyan problémája, amiben sokat segített az életmódváltás, ami olyan jól sikerült, hogy ezt a fajta táplálkozást követjük több mint harminc esztendeje.

Pár évvel később lépett be az életünkbe az ájurvéda. India ősi gyógyító és egészségmegőrző rendszere tökéletesen kiegészítette a jógát és a meditációt, amelyek addigra már a mindennapjaink részévé váltak. Mivel jól tudtam angolul, már a ’90-es években el tudtam olvasni az akkor még csak idegen nyelven beszerezhető könyveket, így mélyre áshattam magam a témában. Sőt, arra is lehetőséget kaptam, még ’95-ben, hogy az első, indiai vaidja által tartott hazai képzéseken is részt vegyek. 1997-től kezdve – a sajnos már megszűnt – Elixír magazinban írtam rengeteget az ájurvédáról, valószínűleg e tudás első hazai népszerűsítői közé tartozhattam.

Később külföldi útjaim során lehetőséget kaptam arra is, hogy ismereteimet tovább bővítsem. 2012-14 között a Maharishi Nemzetközi Egyetemen a védikus tudományokból szerzett mesterszintű diploma mellé begyűjtöttem egy ájurvédikus wellness tanácsadói oklevelet, és lehetőséget kaptam arra is, hogy 2 éven át segítsem professzoraimat az akkor beinduló Ájurvéda és integratív medicina mesterképzés kialakításában. Rengeteget tanultam tőlük ez alatt az időszak alatt, és ez a tudás engem is jócskán átalakított. A 2017 végén az ájurvéda bölcsőjének is nevezett Keralában töltött egy hónap alatt pedig testközelből is megtapasztalhattam az ájurvédikus kezelések erejét, és egy nagy tudású vaidja előadásait hallgatva gyarapíthattam tudásom.

Megemlíteném még, hogy az utóbbi időben egyre inkább a teljesen növényi alapú étrend felé fordultam, az oldalon található receptek is ezt a szemléletet követik. (Természetesen mindenki felcserélheti a kókuszhoghurtot tej alapúra, és használhat ghít vagy vajat a növényi olajok helyett. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy kísérletezzen, próbálkozzon, mi a legjobb neki és a környezetének.)

Az utóbbi években, TM-tanári tevékenységem mellett, először még barátaim és tanítványaim kérésére, később már saját kezdeményezésre kezdtem el ájurvédikus főzőtanfolyamokat tartani. Minden alkalommal hatalmas élmény volt együtt főzni, enni, és elmélyült beszélgetéseket folytatni az ájurvédáról. A közelmúltban pedig a kínálatba beléptek a Maharishi Védikus Egyetem rövid tanfolyamai (Maharishi Jóga, Saját pulzus olvasása és Étrend, emésztés, táplálkozás). Ezeket a világ vezető ájurvédikus tudósai által összeállított tanfolyamokat nagy örömmel tartom és viszem el bárhová az országba, ahol egy érdeklődő csoport összegyűlik.

Itt tartok most utamon, amelynek úgy érzem fontos állomása lesz az „Egy jógi konyhája”.

Fogadjátok szeretettel és legyen benne örömetek!

Namaszté,

Dr. Pál Dániel
(Dani)